Etter Dalma Beauty
www.szempillaklinika.hu @etterdalma
07/10/2026
Megkezdtük az őszi koncertévadot. 🎶
Hétfő este a Müpában Sir John Eliot Gardiner vezényelte a Budapesti Fesztiválzenekart, és már az első percekben történt valami, ami teljesen beszippantott.
Sibelius Szívem dala című művének kórusát maguk a zenekar tagjai énekelték. Gyönyörű volt – és olyan különleges kezdése az estének, hogy az ember egy pillanat alatt megérkezett a zenébe.
Aztán feltűnt, hogy a hegedűsök nem foglalnak helyet, hanem állva játszanak. Mint utólag megtudtam, ez is kapcsolódik Gardiner historikus előadói szemléletéhez. Ettől az egész zenekarnak volt valami egészen eleven, szinte kamarazenei energiája.
A szünet után pedig Sibelius II. szimfóniája… A végére olyan feszültség épült fel, hogy újra és újra azt éreztem: ezt már nem lehet tovább fokozni. És mégis lehetett. Még és még rátettek egy lapáttal, egészen a felszabadító befejezésig.
Az eufória maga.
Ennél szebb kezdést nehéz lett volna elképzelni az őszi koncertévadhoz. 🤎
05/10/2026
Ha megkérdezték, melyik a kedvenc évszakom, azonnal rávágtam, hogy a nyár. Mostanában azt válaszolnám: az ősz.
Talán azért, mert ahogy telnek az évek, egyre jobban tudom értékelni a csendet. Nem kell mindig történnie valaminek.
Kiürült a Balaton, elcsendesedtek a partok, lassan megváltoznak a színek. Ilyenkor még könnyebb észrevenni, milyen gyönyörű körülöttem minden.
A naplemente, a fények a vízen, a levelek között átszűrődő napsugarak.
Megállok, a bőrömet finoman melegíti az őszi napfény, és igyekszem elraktározni magamban ezt az érzést.
Lehet, hogy az idő múlásának van egy ilyen ajándéka is: egyre tudatosabban éljük meg a pillanatot. 🍂🤎
25/09/2026
1985-ben 16 éves voltam.
Most, 56 évesen megkértem az AI-t, mutassa meg, hogyan nézhettem volna ki 1985-ben. Jót játszottam vele, de amikor elkészültek a képek, furcsa módon egy kicsit szíven is ütöttek.
Mert az én 1985-öm Magyarországon egészen másképp nézett ki. Az ilyen ruhákat, ékszereket, frizurákat leginkább külföldi divatmagazinokban láttuk. Tizenhat évesen én is néztem ezeket a képeket, és vágyakoztam: milyen jó lenne egyszer így felöltözni, ilyen ruhákat viselni, egy kicsit részese lenni annak a világnak.
És most, negyven évvel később, az AI néhány másodperc alatt elkészítette rólam azokat a képeket, amelyekről az akkori 16 éves lány álmodozott.
Persze van benne valami nagyon vicces is. 😂 A ruhatáramat az AI mintha egy nyugati divatmagazinból válogatta volna, a nappalinál viszont már kicsit összekeveredtek az évtizedek. A csipketerítő, a vitrines szekrény és a mintás kanapé nekem inkább egy korábbi generáció otthonait idézi. Érdekes, hogy miközben a divatban a nyugati 1985-öt hozza, a magyar hétköznapokat már egészen másképp képzeli el.
Furcsa találkozás ez a 16 éves és az 56 éves önmagammal. Egy olyan 1985-ben, ami soha nem létezett – de amiről akkoriban sokat álmodozhattam. 🤍
#1985
21/09/2026
Fiatalon elragad a szerelem és a szenvedély, és nem is gondolunk arra, mi marad ebből 20-30 év múlva.
Az évek múlásával viszont rájövünk, hogy igazi társnak lenni, és igazi társra találni – ennél sokkal többet jelent.
Rengeteg közös élmény, nehéz időszakok, nevetés és sírás, kompromisszumok, egymás támogatása – és az, hogy közben hagyjuk a másikat változni.
Talán ez az egyik legszebb dolog egy hosszú kapcsolatban: hogy már nemcsak azt szeretjük, akibe annak idején beleszerettünk, hanem azt is, akivé közben vált.
18/09/2026
Egy kis nosztalgia…
Ezek a fotók 1990 őszén készültek Milánóban. Akkoriban Magyarországon még nem léteztek a mai értelemben vett modellügynökségek. Egy tapasztaltabb modell fiú szervezte meg az utunkat, és egy kisbusszal indultunk el a milánói ügynökséghez.
Emlékszem, mennyire izgultam, vajon megfelelnek-e majd a méreteim. Végül mind a négyünket felvették.
Nagyon szerettem Milánót: a kedves embereket, a finom cappuccinókat, a gyönyörű ruhákat és azt az új világot, amibe fiatal modellként belecsöppentem.
Itt készültek rólam az első igazán profi modellfotók is. Ezekkel a képekkel indult el aztán igazán a modellkarrierem.
14/09/2026
Emlékszel még, hogyan randiztunk az internet előtt?
Ha megismertünk valakit, nem tudtunk este hazamenni és gyorsan „lecsekkolni”.
Nem volt Instagram, Facebook, társkereső profil – nagyjából annyit tudtunk róla, amennyit elmondott magáról.
A többi csak később derült ki.
És persze ott volt a vezetékes telefon.
Ha megadtad valakinek a számodat, valójában az egész család telefonszámát adtad meg.
Amikor végre hívott, jó eséllyel anyád vagy apád vette fel, és csak reménykedhettél, hogy nem kezdenek el túl sokat kérdezősködni, mielőtt átadják a kagylót.
Aztán jött az első randi. Nem tudtuk előre, hogyan él, mit csinált az elmúlt tíz évben, vagy hogyan néz ki harminc különböző fotón. Egyszerűen leültünk egymással szemben – és beszélgettünk.
Ma egyetlen mozdulattal dönthetünk: jobbra vagy balra.
Nem mondom, hogy régen jobb volt. De az biztos, hogy volt benne valami izgalmas: sokkal kevesebbet tudtunk egymásról, amikor először találkoztunk. És talán éppen ezért sokkal kíváncsibbak voltunk.
Na, ki emlékszik még arra az érzésre, amikor megszólalt otthon a vezetékes telefon, és rohantunk felvenni?
09/09/2026
A hosszú szőke haj szép, de van vele munka. 😉
Számomra nagyon fontos, hogy a hajam megőrizze a fényét, rugalmasságát és volumenét. 50 fölött pedig azt tapasztalom, hogy a hajunk is egyre több odafigyelést igényel.
Körülbelül négy hónapja használom a NAK Hair Structure Complex protein samponját és balzsamját. Kifejezetten festett, igénybe vett haj ápolására készültek, és már az első hajmosás után éreztem, hogy a hajam sokkal könnyebben kezelhető és hidratáltabb. Arról nem is beszélve, hogy isteni az illatuk. ☺️
SLS/SLES- és parabénmentes formulák, vegánok és állatkísérlet-mentesek is.
Ez nem reklám, csak egy őszinte ajánlás valamiről, ami nekem bevált. 🤍
Ha odafigyelsz arra, mit használsz a bőrödön és a hajadon, hosszú távon meghálálják a törődést.
07/09/2026
Még egy utolsó pillantás a nyárra mielőtt átadja helyét az ősznek. Viszlát napsütéses napok!
Amikor azon gondolkodtam, melyik volt a nyár legszebb emléke, májusig visszamentem a fotóim között, nézegettem őket, kerestem azt az egyet.
Aztán rájöttem, hogy a legjobb pillanataim nagy részéről nincs is fénykép.
Egy este, amikor túl sokáig maradtunk fent a barátainkkal, egy közös grillezés, barangolás a kutyámmal, beszélgetések a szüleimmel. Egy teljesen átlagos balatoni délután, amikor éppen semmi különös nem történt.
Hangulatok, érzések- és talán pont ezekből lesznek később az igazi emlékek.
Neked melyik nyári pillanatodról nincs fényképed, mégis biztosan emlékezni fogsz rá?
01/09/2026
Nem túlzás, ha azt mondom, az egész nyarat fürdőruhában, papuccsal a lábamon töltöttem.
Nagyon jólesett kiszakadni a zakatoló, stresszes hétköznapokból, és bevallom, egyáltalán nem akartam, hogy vége legyen.
Volt valami ebben a felhőtlen balatoni nyárban, ami az ifjúságom vakációit idézte: amikor még olyan végtelennek tűnt a nyár.
De egyszer minden nyár véget ér.
Újra itthon vagyok, kipihenten, feltöltődve, új tervekkel vágok neki az ősznek.
Közben újra rácsodálkozom Budapestre, hogy milyen gyönyörű este, hogy azért hiányzott a nyüzsgés, a programok, a csillogás. Ezért is jó hazajönni.
25/08/2026
A nyár színei.
A csodálatos naplementék aranya,
a harsogó zöld,a meleg narancsos árnyalatok, a mély vörösek.❤️
Augusztusra kiteljesednek a növényeim, ilyenkor szeretem talán a legjobban a kertünket.Minden szín intenzívebb, minden este egy kicsit más, nem tudok betelni vele.
Ezek az én kertem színei.
És nekem ezek a nyár színei is. ❤️🌿
Kattints ide a szponzorált hirdetés igényléséhez.
Kategória
a vállalkozás elérése
Telefonszám
Weboldal
Cím
Lejtő út 17/a
Budapest
1124
Nyitvatartási idő
| Hétfő | 08:00 - 19:00 |
| Kedd | 08:00 - 19:00 |
| Szerda | 08:00 - 19:00 |
| Csütörtök | 08:00 - 19:00 |
| Péntek | 08:00 - 19:00 |
Értesítések
Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Etter Dalma Beauty új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.